Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Sajtótájékoztató

Yvonne, burgundi hercegnő

Gombrowicz darabja Vácott és a Nemzetiben

A Váci Dunakanyar Színház 2015/16-os évadában kiemelt produkció, a lengyel Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő című művéből készülő előadás, melyet az egyik legnevesebb ukrán színházi szakember Yaroslav Fedoryshyn rendez.

Az előadás létrehozásában koprodukciós partnerként vesz részt a Nemzeti Színház, a két művészeti műhely között létrejött szerződés értelmében, amelynek már eddig is több előadás köszönhette a megszületését.

A készülő produkció komoly szintlépést jelent a Váci Dunakanyar Színház számára. Az eddigiekhez képest nagy szereplő – és alkotógárda dolgozik a sikerért. A Nemzeti Színházzal való újbóli együttműködés pedig hatalmas megtiszteltetést és szakmai megerősítést jelent a fiatal intézmény számára - mondta Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

Yaroslav Fedoryshyn  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A rendező Yaroslav Fedoryshyn, a méltán híres ukrán Lviv Academic Voskresinnia Theatre igazgatója. Társulata visszatérő fellépője a leghíresebb színházi fesztiváloknak Skóciától kezdve, Lengyelországon és Egyiptomon át, Törökországig, világszerte. Az előadás jelmez és díszlettervezője a rendező állandó alkotótársa, Alla Fedoryshyna, neki köszönhető a rendezés expresszív formanyelvéhez kapcsolódó különleges látványvilág.

Az előadásban a Váci Dunakanyar Színház korábbi produkcióiból is ismert Pataki Szilvia, Kaszás Mihály, Vándor Éva, Havasi Péter, Szabó Erika, Molnár Gyöngyi és Smál-Szilaj Gábor mellett, Pásztor Tibor és Ivaskovics Viktor kapott szerepet, valamint három év szünet után ezzel a produkcióval tér vissza a színpadra a színház direktora, Kis Domonkos Márk.

A bemutatóra 2015. november 28-án Vácon kerül sor, a Nemzeti Színházbeli premier pedig 2015. december 17-én lesz.

A tervek szerint külföldön is látható lesz az előadás, nem titkolt cél a nemzetközi színházi találkozókon való részvétel.

A Színház novemberben ünnepli megalapításának harmadik évfordulóját. Szakmai életükben meghatározó a V4 eszmeisége, így a következő évadok műsortervében is egy-egy V4 ország szerzőjének műve közül választanak. 

 

Az eseményről az MTI is tudósított

Budapest, 2015. november 27., péntek (MTI) - Koprodukcióban mutatja be a Váci Dunakanyar Színház és a Nemzeti Színház az Yvonne, burgundi hercegnő című előadást: a váci premier szombaton lesz, Budapesten pedig december 17-én láthatja először a közönség Witold Gombrowicz darabját, amelyet Jaroszlav Fedorisin ukrán rendező állított színpadra.

    Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a két teátrum pénteki budapesti sajtótájékoztatóján sikertörténetnek nevezte az egy évvel ezelőtt indult együttműködést. Elmondta, hogy számos közös projektet valósítottak meg: bemutatják Budapesten a váci előadásokat, művészeik játszanak a váci színpadon, koprodukciók jönnek létre. Komoly eredmény, hogy Vácon működik egy ilyen színház és jó volna, ha idővel kiemelt státusba kerülne - mondta, hozzátéve: ezért az ott dolgozó csapat sokat tesz.

    Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója elmondta: meghatározó jelentősége van számukra az együttműködésnek, hiszen tavalyi négy saját bemutatójukat a Nemzeti Színházzal közösen hozták létre.

    Arról beszélt, hogy fontos számukra a visegrádi négyek együttműködése, immáron harmadszor rendezték meg a V4 Fesztivál és Színházi Találkozót. A rendezvény célkitűzéseihez kapcsolódva a következő években a színház évente egy-egy nemzeti szerző művére összpontosít, az idén a lengyel szerző, Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját választották.

    Kiemelte: születésnapi premiert tartanak, hiszen a váci önkormányzat három éve, 2012. november 22-én döntött úgy, hogy megalapítja a Váci Dunakanyar Színházat.

    Jaroszlav Fedorisin, az ukrán Voszkre­sziny­nya Színház vezetője elmondta, hogy az előadásnak különös látványvilága van: a díszlet és jelmez a rendező állandó alkotótársának, Alla Fedorisinának a munkája. Hozzátette: céljuk, hogy nemzetközi fesztiválokra is eljussanak az előadással.

    Kifejtette: ismert és bonyolult műről van szó, amelyet 124 országban mutattak már be és mintegy 9 ezer előadást tartottak belőle, ezért jelentett számára nagy kihívást mai, modern formában színpadra állítani a darabot.

    Mint mondta, jó volt együtt dolgozni a színészekkel, akik ugyan nem egy társulat tagjai, de gyorsan megtalálták a színházi közös nyelvet.

    A sajtótájékoztatón elhangzott: a bemutató szakít az eddigi játékhagyománnyal, amely szerint Yvonne különleges, torz karaktere a történet mozgatórugója, a rendező Yvonne figuráját szépnek láttatja. A vonzó Yvonne-karakter megformálása még inkább megerősíti a nézőt abban, hogy valójában az udvar a torz és az ocsmány.

    Az előadásban Pataki Szilvia és Kis Domonkos Márk mellett Vándor Éva, Szabó Erika, Havasi Péter, Kaszás Mihály, Ivaskovics Viktor, Pásztor Tibor, Molnár Gyöngyi és Smál-Szilaj Gábor játszik.

(2015. november 27.)