Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

A Nauruz Fórum (Kazany) vendége volt a Nemzeti Színház

A kazanyi Nauruz Fórum vendége volt a Nemzeti Színház. A hun fejedelemről, Attiláról szóló Isten ostora című előadásunk kapott meghívást a találkozóra, amely Bánffy Miklós A nagyúr című drámája nyomán készült, Vidnyánszky Attila rendezésében. A különleges atmoszférájú produkció már itthon is sikereket hozott a társulatnak, hiszen a tavalyi POSZT-ról több díjjal tért haza (legjobb előadás, rendezés és látvány, valamint a legjobb férfi alakítás), és most Kazanyban is elismeréssel fogadták mindkétszer.

Első alkalommal a Nauruz Fórum szakmai közönsége láthatta a darabot: színházi szakírók, kritikusok, dramaturgok, rendezők, másnap pedig a nagyközönség jutalmazta álló tapssal művészeinket. (Mint mondták, arrafelé ez ritkaság.)

A Nauruz Fórumról: A Tatár Köztáraság fővárosában kétévente rendezik meg a török nyelvű és identitású népek nemzetközi színház fesztiválját, a köztes években pedig, ilyen volt a mostani fórum is, az előadások mellett szemináriumokat és workshopokat szerveznek, többek között a színészi és a rendezői munka, a bábszínház művészete, drámaírás és színházvezetés témakörében. A fesztivált 1989-ben alapították a kazahsztáni Alma-Atában, majd a Szovjetunió szétesése után öt év szünet következett. 1998-ban a Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban indult újra útjára a Nauruz. A találkozókra Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Kazahsztán színházi szakembereit hívják meg, a Nemzeti Színház idén díszvendége volt a találkozónak, amelyet a Galiaskar Kamal Állami Tatár Színházban rendeztek meg.

(2016. június 16.)