Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

NEMZETI SZÍN-TÉR

Művészetek Völgye

A Nemzeti Színház önálló színpaddal Taljándörögd lőterén!

Nemzeti - Szín - Tér

Taliándörögd, lőtér

 

A Völgyben az idén a színházé a főszerep, és a prímet a Nemzeti viszi. A fergeteges kortárs orosz Fodrásznő mellett Csehov Egyfelvonásos komédiái, Örkény István Tótékja és Weöres Sándor Psychéje látható a Nemzeti Színház kínálatából.

A taliándörögdi lőtéren álló Szín-Tér befogadó helyként működik majd, az ország első számú teátruma meghívására a közönség elé lépnek a jövő tehetségei: a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének és a Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai.

Lesznek előadások, örömkoncertek és bulik. Bárki, aki kíváncsi és bele szeretne kóstolni a színészmesterség alapjaiba, részt vehet Vidnyánszky Attila színész-workshopján. 

 

A Nemzeti Színház nyitottan, sokszínűen és sokoldalúan reprezentálja a magyar színházi életet. Nyitott színházat építünk, mindenki által befogadhatót, és mindenkit befogadót. A Nemzeti Színház Színpad ezt a nyitottságot tükrözi, programját a színház repertoárján lévő és a színházhoz kötődő fiatal művészek produkcióiból állítottuk össze.

 

RÉSZLETESEN

 

William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Kaposvári Egyetem, Színházi Intézet, III. éves színész hallgatók
2016. július 22. – 21 óra 15
Nemzeti-Szín-Tér

Hiszünk még a szerelemben? Úgy értem, hiszünk-e még a mindent elsöprő, az identitást, a megkövesedett dogmákat, az előítéleteket, a félelmet és talán még a józan észt is felülíró szerelemben? Történet a megmagyarázhatatlan gyűlöletről, melynek csak egy megmagyarázhatatlan szerelem vethet véget. Ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián és a kaposvári harmadéves osztály előadása. Készült a Nemzeti Színház különböző helyszínein. A közös gondolkodás, szövegközpontúság, helyszínfüggetlenség… és a Beatles.

 

Katonák – „Éljenek a haza halottai!”
Kaposvári Egyetem, Színházi Intézet, III. éves színész hallgatók
2016. július 23. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Fiatal férfiak és nők sorsa a sorozástól az első ütközeten át a halott katonákat hazavezénylő tábornok utolsó parancshirdetéséig. Matei Vişniec Requiemje és a játszók közösen megalkotott forgatókönyve alapján készült előadásában elhangoznak I. világháborús levek, Tom Waits és Hugh Laurie zenét az osztály zenekara adja elő.

 

Örömkoncert
Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Színházi Intézetének III. éves színész hallgatóiból álló rock-zenekar
2016. július 23. - 23:30
Nemzeti-Szín-Tér

Műsoron: Eric Clapton (Change The World; Forever Man), Hugh Laurie (You Don't Know My Mind), Lady Gaga (Born This Way), Kylie Minogue–Nick Cave (Where The White Roses Grow), valamint Tom Waits (Matilda; Tango 'Till They're Sore; Come On Up To The House), Little Shop Of Horrors (musical-részletek).


 

Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház, Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Színházi Intézete IV. éves színész hallgatói
2016. július 24. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Lázadás, szabadság, szerelem. Ami egyszerre fölszabadító és halálos, szárnyakat ad és összetör, elpusztít. Ezekről szól a tobzódó és szertelen Psyché. Weöres Sándor művészetének megfejthetetlen titoktára ez, amelynek buja és szemérmes erotikája magával ragadó, mélységes emberismerete lenyűgöző. Ebbe a költői világba vezet a Nemzeti Színházban készülő előadás, amelynek szabadtéri verzióját Vidnyánszky Attila kaposvári színészosztálya 2015 nyarán nagy sikerrel mutatta be a Gyulai Várszínházban. Anyagi és szellemi, testi és lelki, valós és képzelt kísértések és kísértetek, tüllök és fátylak között, a közel és mégis távol érzet tünékenységében nagyon személyes hangon szólalnak meg fiatalok. Az előadás különlegessége, hogy nem egy, hanem minden női szereplő Psyché, hiszen minden nőben ott él, szunnyad vagy kitörni kész a lázadó, szabadságra és szerelemre vágyó Psyché.

Jelenet a Psychéből | Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Szergej Medvegyev: Fodrásznő
Nemzeti Színház
2016. július 25. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

A világszerte egyre keresettebb kortárs orosz drámaírás egyik remeke, a Fodrásznő, a boldogság után vágyódó nő drámájának egyetemes problémáit fogalmazza meg. Az előadás rendezője a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom a rendező színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá. A Fodrásznő nyerte 2010-ben a X. POSZT legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől. Az előadás vendégszerepelt már több nemzetközi színházi fesztiválon Minszkben, Jaroszlavlban, Kijevben és Sepsiszentgyörgyön.

Jelenet a Fodrásznőből | Fotó: Eöri Szabó Zsolt


 

Nem késő abbahagyni
Kaposvári Egyetem Színházi Intézete IV. éves színészosztályából alakult N.K.A. csoport
2016. július 25. - 23:00
Nemzeti-Szín-Tér

Koncert a Kaposvári Egyetem Színházi Intézete IV. éves színészosztályából alakult N.K.A. csoport előadásában, saját dalokkal.



 

Ballada a két sebzett hattyúról
Nemzeti Színház – Földes László Hobo és Szűcs Nelli
2016. július 26. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

„Rátaláltam annak a telefonközpontos kisasszonynak a történetére, aki akaratlanul ››fültanúja‹‹ lett két nagy művész szerelmének. A szovjet színház egyik legendás fenegyereke és kultikus költő-bárdja volt Vlagyimir Viszockij, szerelme, Marina Vlady pedig a francia filmipar csillaga. Végzetes szerelmük között ott húzódik a vasfüggöny. Megéreztem, hogy nemcsak erről a legendás szerelemről, két művész viharos kapcsolatáról beszélhetek, de meg tudom mutatni a szovjet korszak abszurditását is a kisemberek, egy telefonos kisasszony és a férje, a kiérdemesült alkoholista bokszoló szemszögéből” – mondja Földes László Hobo, az előadás szerzője, a bokszoló alakítója.

 

Szigligeti Ede - Vecsei H. Miklós – Kovács Adrián: Liliomfi
Budaörsi Latinovits Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem
2016. július 28. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Ennek a darabnak már a címe is ámítás: Liliomfit nem is Liliomfinak hívják, sőt, másképp. De ezzel nincs egyedül: itt senki sem az, aki, és semmi nem az, ami. Még a hazugság sem igazi hazugság, hiszen színészek hazudnak, márpedig azoknak rendes ember szavát sem hiszi amúgy sem. Az efféle helyzetekből a való életben cifra kis bonyodalmak szoktak adódni – és nincs ez másképpen ebben a népszínműben sem, ahol senki sem az, aki, viszont minden ajtó fülekkel van kitapétázva, és minden fillér kölcsönben van – a különbség talán egyedül annyi, hogy itt végül minden és mindenki a helyére kerül, a szerelmesek egymáséi lesznek, a hoppon maradtak megtanulják hazájuknak tekinteni a hoppot, a pénz pedig – és talán mégiscsak ez a legfontosabb – a családban marad.

 

A. P. Csehov: Egyfelvonásos komédiák
Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
2016. július 29. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Az 1997-ben bemutatott három komédia az évek alatt a közönség kedvencévé vált, jelenleg Budapesten a Nemzeti Színházban látható havi rendszerességgel. A Medve című komédiában a gyászoló özvegy hamis indokokra hivatkozva elzárkózik a világ elől, mígnem egy régi adósság ügyén hozzá ellátogató férfivel kibontakozó vitája egyre inkább a nő és férfi klasszikus párharcává, végül szerelmes szenvedélyévé alakul. A dohányzás ártalmairól című monodráma hőse egy zsarnoki elnyomásban élő tehetetlen férj és apa, akinek vallomása életéről, családjáról, eltiport tehetségéről hol komikus, hol szánalomra méltó. A Leánykérésben egy földbirtokos a szomszéd csúnyácska vénlányának a kezét szeretné megkérni. Az első látásra kedves és szelíd kislányból a komédia alatt veszekedőssé, házsártossá, majd hisztérikussá váló nő előbb elkergeti, majd apja segítségével visszahívja a vőlegényjelöltet.

 

A teljesség igénye nélkül
Kaposvári Egyetem Színházi Intézet IV. éves színészosztálya
2016. július 29. - 23:00
Nemzeti-Szín-Tér

A koncerten a Kaposvári Egyetem Színházi Intézete IV. éves színészosztályának vizsgadalaiból készült válogatás hangzik el. A teljesség igénye nélkül.

 

Örkény István: Tóték
Gyulai Várszínház, Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
2016. július 30. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Vidnyánszky Attila rendezése nem egy valamikori háborúról, vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg – Örkény szellemében. Ez teszi hitelessé a történetet – véli a rendező, aki a téboly ívét egészen a jelenkorig rajzolja meg: a háborús katonadalok után kommunista indulók szólnak, majd a Dallas című amerikai sorozat szignálja utal arra, hogy a pusztítás korokon átível. „Nem csak a hivatali főnöknek, vagy a művezetőknek akadnak alárendeltjei, hiszen hatalmi struktúra a család is, az óvoda meg az iskola is. Sőt még a legelesettebb, legkifosztottabb ember is fogja egy csücskét az uralkodásnak, ha egyebe nem maradt, legalább egy öleb vagy kanárimadár a kiszolgáltatottja. Kölcsönös függőségben élünk, egy személyben zsarnokok és áldozatok... hitem szerint az őrnagy és a Tűzoltóparancsnok valójában egy személy." – írta Örkény, aki a drámáját a „kiszolgáltatottak tragikomédiájának” tartotta. A Tóték a beregszászi színház emblematikus előadása, 2009-ben a POSZT-on Trill Zsolt kapta a MASZK színész zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját az Őrnagy megformálásáért.

 

Adieu Paure Carneval
2016. július 31. - 21:15
Nemzeti-Szín-Tér

Idén 150 éves a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak koncertszínháza. Miquèu Montanaro és a Vents d'Est 1997-es Ballade pour une mer quichante vol. 3. című zenei albumát dolgozzuk fel, témánk pedig a nagy karnevál, az élet, annak minden szépségével, fájdalmával, humorával és kegyetlenségével. Nem véletlenül választottuk alapul ezt a zenét – nagyon komplex, földrészeket és kultúrákat kapcsol össze. Aki hallgatja, érzi, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mennyire különbözőek, és mégis mennyi közös van bennünk, mennyi esendőség, erő és gyöngédség, szerelem, függetlenül attól, hogy hol születtünk, hol élünk, milyen nyelvet beszélünk.

 

 

***

 

Sajtótájékoztató az idei programról
A zenei, irodalmi és egyéb programok megtartása mellett idén a színház áll a Művészetek Völgye fókuszában. A július 22-től 31-ig tartó, immár 26. összművészeti fesztivál kiemelt helyszíne a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte.
    "Idén is három településen, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden lesznek események a tíz nap során. A cél az emberléptékűség, a programok jobban megoszlanak a helyszínek között, mint eddig" - mondta Oszkó-Jakab Natália program- és marketing igazgató a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
    Nagy Mihály, az Emmi kulturális kapcsolatok főosztályvezetője bejelentette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tavalyi 23 millió után idén már 60 millió forinttal támogatja a Művészetek Völgyét. "Ebből 20 milliót a Nemzeti Kulturális Alap biztosít, 40 milliót pedig közvetlenül a Kulturális Államtitkárság. Hoppál Péter államtitkár ezen felül is támogatná a rendezvényt, például a Muharay-udvar programjait. Mindez azért fontos számunkra, mert a Művészetek Völgyének térségfejlesztő hatása is van".
    Szabó Réka, a Művészetek Völgye program- és marketingvezetője arról beszélt, hogy önfenntartó rendezvényt szeretnének, és erre a támogatók növekvő száma mellett jó alap, hogy 2013 óta nőnek a jegybevételek.
    Mint Oszkó-Jakab Natália kifejtette, a Nemzeti Szín-Térben bemutatják a Psychét, a Fodrásznőt, valamint Hobó feldolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című előadást a Nemzeti Színház repertoárjából, és fellépnek a Kaposvári Egyetem hallgatói.
    Taliándörögd külön Színház Színpaddal is készül, itt szerepel a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, Müller Péter Sziámi Pintér Béla Társulatával közös produkciója, valamint itt lehet megtekinteni Szirtes Edina Mókus diafilmprojektjét, a Maladype Színház, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft. előadásait, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak produkcióit. 
    Szintén Taliándörögdön lesz a filmes helyszín, ahol például külföldi dokumentumfilmeket is meg lehet nézni. A vetítéseket beszélgetések követik.
    A fő könnyűzenei helyszín a kapolcsi MOL Nagyon Balaton Panoráma színpad, itt lép fel július 31-én Skye és Ross a Morcheebából, de ezen a helyszínen játszik például a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, Palya Bea, Lajkó Félix, a Budapest Bár vagy az Erik Sumo Band. A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató több résztvevője megfordul a fesztivál különböző helyszínein, a Design Terminál Udvarban lesznek esténként a Cseh Tamás Program által szervezett koncertek, de itt lép fel az Anima Sound System is.
    A komolyzenei programok közül kiemelkedik a Concerto Budapest koncertje július 27-án a Nemzeti Szín-Térben. A program- és marketing igazgató a sajtótájékoztatón ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy nagy szimfonikus zenekar hosszú évek óta nem volt a Völgyben.     Kapolcs és Vigántpetend templomjait tölti meg zenével Boros Misi és a Virtuózok csapata, fellép Hegedűs Endre zongoraművész, Geiger György trombitaművész, fellépnek az Operaház nagykövetei, koncertet ad Rákász Gergely. A Modern Art Orchestra udvarában a házigazda mellett lesz Póka Egon Experience, jam sessionök, Hobo előadóestjei és a Hobo és bandája Vadászat című műsora.
    Idén is lesz mások mellett Kaláka Versudvar kicsiknek és nagyoknak, Harcsa Veronika Udvar (fellép az amerikai szaxofonos sztár, Andy Middleton és lesz Random Trip is), Momentán Udvar a Momentán Társulattal, Muharay Udvar a néphagyomány értékeivel, Folk Udvar a Hagyományok Házával, a Fonó Budai Zeneház pedig a taliándörögdi Ősök Házába költözik tíz napra.
    Gyerekprogramok, foglalkozások, koncertek a Wartburg Templomkertben, a Harcsa Veronika Udvarban, a Design Terminál Udvarban és a Magyar Írószövetség helyszínén is lesznek, lehet zenehajózni Hajós Andrással a Modern Art Orchestra színpadán, társasjátékozni a Csipszer-Kertben és a Dióda udvarban. Kiállítást rendez a Magyar Kézműves Szövetség, a MOME újragondolta a Malomkerék installációt, lesz Hello Wood, továbbá a zöld szervezetek is számos programmal várják az érdeklődőket.
    Idén újdonság a völgytábor a vigántpetendi tókertben, több helyen lehet majd ingyenesen, illetve kedvezményesen parkolni, miközben a helyszínek között a Csigabusszal is lehet közlekedni.
(MTI)

(2016. május 20.)